Portré
Görög László
színész
rendező
szerző
Életrajz
Görög László 1964. február 3-án született Debrecenben.
Tanulmányok: Színház- és Filmműv. Főisk., 1983-87.
Életút: 1985-87 a Vígszínház, 1987-89 a pécsi Nemzeti Színház, 1989- a Radnóti Színház tagja. Jászai Mari-díj (1994).
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1987-ben szerzett színművész diplomát, de már 1985 óta folyamatosan dolgozott különböző színházakban (Játékszín, Pesti Színház, Vígszínház, Arany János Színház, Budapesti Kamaraszínház, Komédium). 1987-89 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1989-2000 között a Radnóti Színház tagja volt, 2000-től szabadfoglakozású színművészként dolgozott. 2002-ben csatlakozott az egri Gárdonyi Géza Színház társulatához, ahol korábban vendégművészként játszott. Ugyancsak vendégként szerepelt a Szigligeti Színház, a Nemzeti Színház és a a Magyar Színház előadásaiban is. 1994-ben Jászai Mari-díjat kapott, 2004-ben Berkoff Nyafogók című darabjának rendezéséért Egerben a Napsugár-díjat kapta meg a közönségtől.
Főbb szerepei: Emil (Kästner: Emil és a detektívek), Diák (Dobozy-Vajda-Vajda-Fábri: Villa Negra), William (Maugham-Nádas-Szenes: Imádok férjhezmenni), Srác (Spiró: Csirkefej), Aymé: Gróf Clérambard, Malacka (Milne: Micimackó), Passepartout (Verne-Csepreghy-Ahlfors: Utazás a Föld körül nyolcvan nap alatt), Freddy (Shaw: Pygmalion), Paul Pollack (Allen: Lebegő fénybuborék), Alex (Burgess: Mechanikus narancs), Tony Whitcomb (Portner: Hajmeresztő), Eddie (Berkoff: Görög), Harlequin (Marivaux: Állhatatlan szeretők), Jakab (Moliére: A fösvény), Zoli (Szép: Vőlegény), Saturnio (Németh Á.: Anita), Truffaldino (Gozzi: A szarvaskirály), Dzsiró (Misima: Álmok a császárságról), Hitler (Tabori: Mein Kampf), Luigi del Soro (Vajda: Anconai szerelmesek), János (Régi idők mozija), Rica Venturiano (Caragiale: Zűrzavaros éjszaka),
filmen: Akli Miklós (1986), Franciska vasárnapjai (1996), Szamba (1997),
tv-ben: Glóbusz, Edith és Marlene, Pán Péter, sorozatok: Angyalbőrben, Família Kft.

Képsorozatok
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György