Hírek

Alföldi Róbert rendezésében a korábbi színházi hagyományokkal szemben Willy Loman egy ereje teljében lévő, középkorú apa, aki nem tudja a feladatát teljesíteni, hogy megfelelő életet teremtsen a családjának. Ám ahelyett, hogy szembenézne a hibáival, elhazudja a valóságot. A főszereplők - Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor és Szécsi Bence - mellett olyan nagyszerű színészeket láthatunk az előadásban, mint Földes Eszter, Kocsis Pál, Puskás Dávid és László Zsolt.
Az előadás főszereplői - Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor és Szécsi Bence – mellett olyan nagyszerű színészeket láthatunk még az előadásban, mint Földes Eszter, Kocsis Pál, Puskás Dávid és László Zsolt. A díszlet- és jelmeztervező Kálmán Eszter, a dramaturg Bíró Bence.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„Mindennek az Egyetemi Színpad az oka.”
Jordán Tamás egy rendkívül sűrű életpályát tudhat maga mögött az Egyetemi Színpadtól Szombathelyig. Volt rendező, színházigazgató, színházi fesztivál igazgató, tanár és mind a mai napig színész, nagyszerű közös produkciók részese és emlékezetes szólóestek előadója. 1961-től máig követjük, hogy hogyan próbálta mindig megteremteni a számára legfontosabb lényegét a színháznak: hogy az egy agóra legyen, egy találkozóhely, ahol az emberek kezet nyújtanak egymásnak. Farkas Éva