A Fehér éjszakákban hangsúlyozottan az egyik szereplő szemével látjuk a másikat. A férfi szemével a nőt. Az Álmodozó emlékei idézik fel Nasztyenkát. A Fehér éjszakák című adaptációban a befogadónak könnyű azonosulnia a reménytelenül szerelmes, szerelméért minden áldozatra kész, rokonszenves Álmodozóval. A rendező, Gálffi László (akinek ez az első rendezése), alakítja a szöveg párbeszédeit színpadi dialógusokká és monológokká, hagyja, hogy a néző is az Álmodozó szemével lássa a lányt, hogy szeresse mindkettőjüket, drukkoljon szerelmükért, s Nasztyenka végső döntésekor átérezze a fiú magányát. Az Álmodozó nem valami esetlen, elvarázsolt figura, hanem az átlagnál érzékenyebb, gátlásosabb, naivabb, s ezért sebezhetőbb fiatalember. Magával is tud ragadni, de együttérzést is tud kelteni. Nasztyenka, a lány szelíd esetében érzékeltetni kell a naivitását és felkavaró szenvedélyét, s szinte mindvégig tökéletesen lebegtetve az Álmodozóhoz fűződő kapcsolatának ambivalenciáját. Az Álmodozó emlékezik négy éjszaka történetére. "Az üdvösség egy teljes perce! Hát nem elég ez egy egész életre?"