A „Tanár úr” (a Herceg) csupán egy apró jelet hagy maga után távozásakor: „Így én magam nem állok porondra, s nem érhet gáncs.” Angelo, az „új seprő” vadul fog hozzá a kormányzáshoz. Intézkedéseinek első áldozata a balek Claudio, de erkölcsi szigora lesújt a kocsmák és örömtanyák világára is. A városban minden jó helyet bezárnak. A jó családból való Izabella fokozatosan talál rá a szerepére, és nő fel a feladathoz, miközben Angelóban a gyilkos ösztönök után felszabadítja az általa üldözött erkölcstelenséget. A Herceg álruhában apránként kialakítja a kettős hatalom reguláit. Szervez, utasít, szabadon járkál és diktál. Két vasat tart a tűzben: Claudio életét és Angelo leleplezését. Nagy ceremóniát akar, mindent átfogó és átalakító come backet. Épp ezért – Izabellát is – kíméletlenül – meghagyja abban a hiszemben, hogy bátyját kivégezték. A nagy vezető úgy tér vissza, hogy mindenki lássa, hogyan tolja helyre a „kizökkent időt”, hogyan teremti meg a törvényes rendet ő. De fel kell majd tennünk a kérdést, vajon nem hátborzongató-e kissé e happy ending ára. Eldönti melyik lány bújjon Angelo ágyába, ki kerüljön az igazság nevében bitóra, ki kap a laza szabad élet helyett családi boldogságot, ő maga pedig egyenesen Jézus Krisztus helyébe lép, mikor az apáca Izabella jegyese lesz.