Modell, bankár, menedzser, prostituált, fesztiváligazgató, építőipari alkalmazott. A sors különös játéka folytán a belőlük összeverődött társaság jelenik meg a Részegekben. Istenről, szeretetről, szabadságról, önmaguk kereséséről beszélnek akadozó nyelvvel. Leginkább azt próbálják megfogalmazni, hogy kiüresedett, józannak tűnő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretetet találni.

A Részegek a mai ember, az európai civilizáció alapproblémáira kérdez rá. Arra a racionálisnak, toleránsnak és józannak hazudott életformára, amely valójában az európai ember létének értékvesztését, a szeretet, a hit, a kultúra eltűnését, a hazug ideológiákat takarja. Erről azonban csak néhány „részegségében őszinte” figura képes fájdalmasan, eltorzult tudattal beszélni egyfajta apokrif gyónásként.

A szerző a kortárs orosz színházi élet mára már kultikussá vált drámaíró-rendezője, az 1974-ben Irkutszkban született Ivan Viripajev, aki mintegy 15 évvel ezelőtt robbant be az orosz színház világába. Az egyik első, nagy sikerű drámája nyomán elnevezett és munkatársával, Viktor Rizsakovval közösen elindított „Oxigén (Kiszlorod)” művészeti „mozgalom” egy új hangvételű és szellemiségű színházi nyelv megteremtésére tesz kísérletet. Viripajev több művét számos európai nyelvre lefordították és Európa jelentős színházaiban hatalmas sikerrel játsszák.

A Részegeket színpadra állító Viktor Rizsakov a Nemzeti Színházban is nagy sikerrel futó, POSZT-díjas Fodrásznő rendezője, aki szintén a kortárs orosz és európai színház élvonalbeli alkotói közé tartozik. A moszkvai Mejerhold Kortárs Művészeti Központ igazgatója, Sztanyiszlavszkij-díjas színházpedagógus nem először rendez előadást Viripajev szövegéből. A szerző különleges drámai nyelvezetét mindig újszerű színházi formában igyekszik megszólaltatni, amely a szöveg felszíne mögött húzódó mélyen filozófiai, morális gondolatokat groteszk, szeretetteljes humorba ágyazva, expresszív színészi játékkal juttatja el a közönséghez.

Az orosz „új dráma” mozgalom tagja, Viripajev szerint azért mennek színházba és moziba az emberek, hogy átéljenek egy konfliktust, hogy megtisztuljanak. Fontos, hogy rátaláljanak valami titkosra, ijesztőre a maguk belső világában, és megszabaduljanak negatív érzelmeiktől és komplexusaiktól. Rizsakov pedig minden rendezése során azt kutatja, hogyan érheti el, hogy a színházban a néző ne kukucskáló legyen, hanem a történetek résztvevője, hogy a színház „belül” játszódjon le: a néző fejében, szívében…