Portré
Kútvölgyi Erzsébet
színész
Életrajz
Életpályája: Budapesten született. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 1971-től a Vígszínház tagja. Színházi szerepei mellett több mint 40 filmben és tévéjátékban nyújtott kiemelkedő alakítást, de portré- és ismeretterjesztő filmet is rendezett.
Díjak:
1975-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1977-ben Jászai Mari-díjat kapott. Ötször nyerte el az Ajtay Andor-emlékdíjat (1978, 1986, 1995, 1999, 2007).
1990-ben Érdemes Művész lett. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kapta. Ugyanebben az évben nyerte el a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is. 2004-ben Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal tüntette ki a Vígszínház. 2008-ban Kossuth-díjat kapott.
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György