Hírek

A kolozsvári színművészeti egyetem harmadéves színész szakos hallgatóinak vizsgaelőadását mutatják be a Tamási Áron Színházban, első két előadás után pedig a végzős színisek Kolozsváron játsszák tovább a produkciót.
A Tamási Áron Színház és a kolozsvári színművészeti egyetem együttműködése a rendező ötlete volt, ő készítette elő a főpróbahetet is, támogatókat találva a diákok sepsiszentgyörgyi tartózkodásának finanszírozásához. „Arra gondoltam, miért ne fűzhetnénk szorosabbra színházunk és a kolozsvári színművészeti egyetem kapcsolatát, mi lenne, ha lehetőséget adnánk ezeknek a fiataloknak megismerni egy kőszínház működésének sajátosságait. Mindkét intézmény vezetője nyitott volt az együttműködésre, a diákok is örültek az ötletnek. Otthon rengeteg más dolguk is van, elméleti órákra járnak, stb., itt néhány napig csak erre a munkára koncentrálhatnak. A helyi önkormányzat, a Combridge, a KBS Sped, a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség és a Vendelin vendéglő voltak a támogatóink, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy lehetővé tették ezt az április 12–20. között zajló sepsiszentgyörgyi próbafolyamatot”” – nyilatkozta Pálffy Tibor az előadásról.
Az eredeti ötlet az volt, hogy a diákok közösen találják ki a szövegkönyvet, ami végül annyiban módosult, hogy csupán egyikük, a dramaturg vénával rendelkező Sztojka Sebestyén írta meg a darabot. A fiatalember regényírással is próbálkozott már, tehát otthonosan mozog az írás területén. Kimondottan az évfolyamtársaira, tizenöt szereplőre írta a darabot úgy, hogy nagyjából mindenkinek ugyanakkora feladata van benne. A történet azt a meglehetősen szokatlan kérdést járja körül, hogy mi lenne, ha megjelenne a földön egy angyal, és teljesítené minden ember kívánságát? Vajon mit kezdene vele az emberiség? Barátságosan vagy ellenségesen fogadná, követné vagy keresztre feszítené? Jobbak lennénk tőle, vagy még inkább eluralkodna a káosz a világban?
A megírt szöveg csak nyersanyagként szolgált az előadás elkészítéséhez, hisz a rendező szerint azt is meg kell tapasztalniuk a játszóknak és szerzőnek egyaránt, hogy hogyan alakul át a dráma egy előadás szövegkönyvévé, milyen szempontok alapján zajlik a dramaturgi munka. Pálffy Tibor ezúttal nem arra törekedett, hogy rendezőként nagyot alkosson, hanem, hogy minél több ismeretet átadjon diákjainak, hogy a próbafolyamat során átélhessék a gyakorlati színházi munka örömeit és nehézségeit. Kísérleteztek tehát, felvállalva a bukás kockázatát.
És ha már így alakult, hogy több napig Sepsiszentgyörgyön tartózkodnak, egy másik vizsgaelőadásukat, a Gemza Péter által rendezett New Genesis című produkciót is bemutatták szombaton a Háromszék Táncstúdióban.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György