Hírek
Szeptember 5-én kezdetét veszi az Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatánál a felnőtt és mecénás bérletek árusítása. A színház Horea utcai jegypénztára minden hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton pedig 10 és 13 óra között várja a színházkedvelőket.
Az elmúlt évadban színházbérlettel rendelkezők helyeit szeptember 26-ig tartják fent, akik eddig az időpontig nem váltják ki bérletüket, elvesztik megszokott helyüket a színház nézőterén.
A társulat idén is színes repetroárral, a felnőtt bérletben három nagyszínpadi bemutatóval és két választható előadással várja bérleteseit.
A 2024/2025-ös évad első bemutatója egyébként egy fergeteges komédia lesz, A miniszter félrelép című Ray Cooney-darabot Lendvai Zoltán viszi színre. A bérletben szerepel a nemrég a Woyzecket rendező Albu István III. Richárdja, illetve a társulat alkalmazott rendezőjének, Sardar Tagirovskynak a Mester és Margarita-adaptációja is.
A választható előadások között a nézők eddig már nagy sikerrel játszott szatmári előadások, illetve újabb stúdiótermi produkciók közül válogathatnak, illetve ötödik előadásként egy-egy vendégjátékot is felvehetnek a bérletükbe, neves erdélyi és magyarországi színházak produkcióiból, vagy az Interetnikai Színházi Fesztivál kínálatából.
„Az új évadban is ígéretes saját bemutatókkal és a magyar színházi paletta kiemelkedő előadásaival várjuk a közönséget. Célunk, hogy a nézőink minden műfajból kapjanak kedvökre valót, a magyar és az egyetemes drámairodalom remekeiből válogatva.
A főbérlet három előadása ezúttal is két fontos klasszikus művet és egy fergeteges vígjátékot tartalmaz. Az évadkezdő előadásunk, A miniszter félrelép című vígjáték mellett ezúttal az angol és az orosz irodalom két óriását, Shakespeare-t és Bulgakovot emeltük be ebbe az “alapcsomagba”, választható előadásként pedig a saját előadásaink széles kínálatát vonultattuk fel: magyar népi játéktól kortárs ír drámáig terjed ez a skála és két ősbemutatót is tartalmaz a kínálat. Az ötödik kategóriába vendégelőadásokat válogattunk, a magyar és egyetemes drámairodalom széles merítéséből (William Shakespeare-től Lewis Caroll-ig, Molnár Ferenctől Győrei Zsolt, Székely Csaba és Pintér Béla kortárs műveiig). Kiemelten figyeltünk a rendezők névsorára is: ebben a kategóriában olyan alkotók munkáival találkozhat a néző, mint Andrei Șerban, Bodó Viktor, Zsótér Sándor, Kokan Mladenović, Bocsárdi László, Szabó K. István vagy Rusznyák Gábor. Ez az utolsó kategória tehát a “kitekintés” lehetőségét kínálja: a hazai, magyarországi és nemzetközi színházi kultúrára” – mondja Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója, aki szerint kiemelten fontos célkitűzésük, hogy a bérletesek minden csoportja találjon a kedvére valót a társulat kínálatában.
“Hallgatva a korábbi évadok nézői kritikáira, már tavaly bevezettük és idén is folytatjuk a választható előadások részletes ismertetésének gyakorlatát. Csak úgy szólíthatunk meg minden közönségréteget, ha a választás szabadságát is biztosítjuk bérleteseinknek - de segítenünk is kell a tudatos választásban a vásárlóinkat. Ezért idén is elérhetővé tesszük a választható előadások leírásait, bemutatását, a jegyirodában dolgozó munkatársaink pedig közvetlenül is segítik a döntésben esetleg elbizonytalanodó bérletvásárlókat. Célunk: az elégedett néző - ezért szernénk minden réteg számára biztosítani kedvére valót. A “készlet” ugyanakkor véges, ezért minél hamarabb látogat el a jegyirodába valaki, annál több előadás közül lesz lehetősége válogatni, mivel a választható házak beteltével szűkül a lista is” - figyelmeztet a művészeti igazgató.
BÉRLETES ELŐADÁSOK
1. Ray Cooney: A MINISZTER FÉLRELÉP, r. Lendvai Zoltán
2. W.Shakespeare: III.RICHÁRD, r. Albu István
3. M.A.Bulgakov: A MESTER ÉS MARGARITA, r. Sardar Tagirovsky
VÁLASZTOTT I.
Varga Lóránt: INTERAKTÍV, r.: Lendvai Zoltán
Mika Myllyaho: KÁOSZ , r. Csábi Anna
Martin McDonagh: A KRIPLI, r. Bélai Marcel
Bessenyei István - Móricz Zsigmond - Fazekas Mihály: LUDAS MATYI SZATMÁRBAN , r. Bessenyei Gedő István
Andrzej Saramonowicz: TESZTOSZTERON, r. Barabás Árpád
Heinrich von Kleist nyomán: KOHLHAAS, r. Bélai Marcel
VÁLASZTOTT II.
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: ERKEL ÉS A FELKELÉS, rendező: Zakariás Zalán, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Molnár Ferenc: LILIOM, rendező: Szabó K. István, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen
Lewis Carroll: ALIZ CSODAORSZÁGBAN, rendező: Zsótér Sándor, Szigligeti Színház, Nagyvárad
William Shakespeare: A VIHAR, rendező: Bodó Viktor, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Pintér Béla – Darvas Benedek: GYÉVUSKA, rendező: Hegymegi Máté, Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
Robert Icke: A DOKTOR, rendező: Andrei Șerban, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
Arisztophanész nyomán: MADARAK, rendező: Kokan Mladenović, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár
Székely Csaba: AZ IGAZSÁG GYERTYÁI, rendező: Sebestyén Aba, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat
Székely Csaba: 10, rendező: Rusznyák Gábor, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely

-
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György -
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét.