Hírek
Augusztus 29. és 31. között száznál is több résztvevő érkezett a Kárpát-medence különböző városaiból, országaiból, hogy színpadi rivaldafény helyett a sportpályákon mérje össze erejét, állóképességét és kitartását.
Idén külön öröm volt, hogy először csatlakozott a kassai társulat, így a szlovákiai magyar színház képviselete is helyet kapott a mezőnyben. A vendégszínházak sorát erdélyi, vajdasági, magyarországi és felvidéki társulatok alkották, a baráti légkört pedig a helyi közönség és színházbarátok jelenléte tette teljessé.
A többnapos eseményen a résztvevők számos sportágban – atlétika, street ball, kispályás futball, röplabda, kosárlabda, tenisz, sakk, szablyavívás, kerékpár – szerezhettek dicsőséget társulatuknak. A színJÁTÉKOK célja nem az éremhalmozás, hanem a közösségépítés és az együttlét öröme, ezt segítette a főzőverseny is, ami nem csak a test épüléséről szól, a bográcsok körül jó beszélgetések születtek, új ismeretségek köttettek.
Az idei kiadásnak szimbolikus üzenete volt: a versenyszámok helyezettjei nem klasszikus érmeket, hanem parajdi sóval töltött zsákocskákat kaptak. „A parajdi közösségnek most különösen fontos, hogy érezze, nincs egyedül, ezért ezzel a gesztussal is hirdetjük: bármely közösség – így a színházi is – akkor tud erős maradni, ha figyel a külvilágra, és ott segít, ahol tud” – hirdetik a szervezők, akik minden résztvevőnek és támogatónak köszönetet mondanak, és már most készülnek a következő évi találkozásra.
-
Művészek írták
Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde
A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma. Szegő György -
Interjúk
Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem
Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt. Lovas Ildikó -
Interjúk
„... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”
…köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban. Lovas Ildikó






















